NETWORKING - A GINOP_Plusz pályázati konstrukciókban megvalósult projektek bemutatása, a jövőbeni tervezett fejlesztési irányok ismertetése a tervezett projektekhez a lehetséges kapcsolódás bemutatása
Rendezvényünk célja a GINOP_Plusz pályázati konstrukciókban megvalósult projektek bemutatása, a jövőbeni tervezett fejlesztési irányok ismertetése a tervezett projektekhez a lehetséges kapcsolódás bemutatása.
KÉPZÉS TOP PLUSZ PÁLYÁZATOKHOZ – GYAKORLATI TUDÁS ELSŐ KÉZBŐL NYÍREGYHÁZÁN
Ezúton szeretnénk figyelmébe ajánlani a Széchenyi Programiroda (SZPI) TOP Plusz projektek sikeres megvalósítása elnevezésű képzését.
Az önkormányzati pályázatok összetettségük és a komplex fejlesztési céljaik miatt kihívást jelenthetnek olykor még a gyakorlottabb projektgazdáknak is. Az SZPI évtizedes tapasztalatára alapozva egy olyan gyakorlatorientált képzési indít elsősorban a TOP Plusz programban részt vevő önkormányzatok és szakemberek számára, amely segíti őket a projekt folyamatok hatékony szervezésében, a gyakori hibák elkerülésében, valamint a dokumentáció és az elszámolások gördülékeny összeállításában, ill. a helyszíni ellenőrzések sikeres lebonyolításában.
A képzésen a Széchenyi Programiroda - projektmegvalósítás területén több mint évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező - vezető szaktanácsadói oktatnak.
Felnőttképzők nyilvántartásában szereplő engedélyszám: E/2024/000008
KÉPZÉS TOP PLUSZ PÁLYÁZATOKHOZ – GYAKORLATI TUDÁS ELSŐ KÉZBŐL MÁTÉSZALKÁN

A jelenleg elérhető pályázatok kkv-k számára
Az esemény célja megbízható szakmai segítséget nyújtani a támogatást igénylőknek és a kedvezményezetteknek egyaránt, bemutatni a pályázat benyújtásának lépéseit.
„Békés vármegyei vállalkozóvá válást elősegítő támogatás 2025.” munkaerőpiaci program
A Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya a „Békés vármegyei vállalkozóvá válást elősegítő támogatás 2025.” elnevezésű munkaerőpiaci program keretében a leendő vállalkozók számára csoportos foglalkozást tart melynek keretében üzleti tervet készítenek és bemutatják az indítani kívánt vállalkozás hatékonyságát és működésének részleteit valamint ismeretet szereznek a kezdő vállalkozások által elérhető pályázati, támogatási lehetőségekről.
Vállalkozói fórum Pócsmegyeren
A fórum keretein belül helyi vállalkozók tájékoztatást kapnak a jelenleg elérhető pályázati forrásokról, a támogatási kérelmek összeállításának technikájáról, illetve a források felhasználásának alapvető szabályairól. Ezen túl ismertetésre kerül a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tevékenysége, szerepe az Európai Uniós források felhasználásában.
Aktuális pályázati lehetőségek KKV-k részére
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt pályázói tájékoztatói fórumára, melynek témája a 2021-2027 programozási időszak aktualitásai.
NETWORKING-Szerződésmódosítási kérelem benyújtása az EPTK felületen, tapasztalatcsere
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. szervezésében tapasztalatcsere az EPTK felületen történő szerződésmódosítási kérelem benyújtása kapcsán felmerülő kérdésekben, esetleges nehézségek, egy DIMOP Plusz-1.2.6-24 kérelem példán bemutatva.
A honlap szerepe egy modern vállalkozás életében
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt vállalkozásokat érintő aktuális pályázati lehetőségekről szóló tájékoztató fórumára.
GINOP PLUSZ-3.2.3-24 szakmai kompetenciahálózat – Tapasztalatcsere és tudásmegosztás az Ipartestületi szereplők között
Az esemény abból a célból kerül megrendezésre, hogy elősegítse a GINOP_PLUSZ-3.2.3-24 projektben résztvevő Ipartestületek közötti tudásmegosztást és a lehetséges stratégiai együttműködésük feltérképezését. A rendezvény lehetőséget biztosít a jó gyakorlatok bemutatására és a tapasztalatcserére, valamint a szakmai kapcsolatok megerősítésére.
Networking – Kistelepülésen működő vállalkozások fejlesztési lehetőségei, együttműködési területek, pályázati lehetőségek
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja NETWORKING rendezvényére. Rendezvényünk célja a kistelepülésen működő vállalkozások együttműködési lehetőségek feltárása és a GINOP PLUSZ-2.1.3-24 PÁLYÁZATI KONSTRUKCIÓ bemutatása.
Projektmegvalósítás a gyakorlatban
A networking rendezvényünk célja a TOP_PLUSZ-3.1.3-23-SO1-2024-00017 azonosítószámú projekt megvalósításának egyeztetése korábbi tapasztalatok hasznosításának lehetőségével, továbbá a megvalósítással kapcsolatos feladatok egyeztetése. Az egyeztetésre meghívottjaink a konzorcium tagjai és a közreműködő szervezetek.
FÓRUM RENDEZVÉNY - GINOP_PLUSZ-2.1.3-24 – „KKV-K INNOVÁCIÓS KÉPESSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA”
A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. fórumot szervez vállalkozók részére, fókuszban a foglalkoztatás témakörben Celldömölkön.
KÉPZÉS TOP PLUSZ PÁLYÁZATOKHOZ – GYAKORLATI TUDÁS ELSŐ KÉZBŐL FEHÉRGYARMATON
Ezúton szeretnénk figyelmébe ajánlani a Széchenyi Programiroda (SZPI) TOP Plusz projektek sikeres megvalósítása elnevezésű képzését.
Az önkormányzati pályázatok összetettségük és a komplex fejlesztési céljaik miatt kihívást jelenthetnek olykor még a gyakorlottabb projektgazdáknak is. Az SZPI évtizedes tapasztalatára alapozva egy olyan gyakorlatorientált képzési indít elsősorban a TOP Plusz programban részt vevő önkormányzatok és szakemberek számára, amely segíti őket a projekt folyamatok hatékony szervezésében, a gyakori hibák elkerülésében, valamint a dokumentáció és az elszámolások gördülékeny összeállításában, ill. a helyszíni ellenőrzések sikeres lebonyolításában.
A képzésen a Széchenyi Programiroda - projektmegvalósítás területén több mint évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező - vezető szaktanácsadói oktatnak.
Felnőttképzők nyilvántartásában szereplő engedélyszám: E/2024/000008
Demján Sándor Tőkeprogramról és az aktuális pályázati lehetőségekről
A Békés Vármegyei Kormányhivatal a „Demján Sándor Tőkeprogramról és az aktuális pályázati lehetőségekről” címmel fórumot, melyre tisztelettel meghívja a Békés vármegyében működő munkáltatókat, vállalkozásokat.
Tanácsadó (Közép- és Dél-Dunántúl)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzeti Programok Igazgatóságának Közép- és Dél-dunántúli Térségéhez tartozó szigetvári irodába Tanácsadó munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
VACANCY ANNOUNCEMENT: Programme & Communication Manager (Interreg VI-A NEXT Hungary-Slovakia-Romania-Ukraine Programme)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Next Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program Közös Titkársága Program-és Kommunikációs menedzsert keres.
VACANCY ANNOUNCEMENT: Programme Manager (Interreg VI-A Austria-Hungary Programme)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Ausztria-Magyarország Program Közös Titkársága Programmenedzsert keres soproni irodájába.
VACANCY ANNOUNCEMENT: Programme Manager (Interreg VI-A Hungary-Slovakia Programme)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program Közös Titkársága Programmenedzsert keres budapesti irodájába.
Tanácsadó (Közép- és Délkelet-Magyarország)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzeti Programok Igazgatóságának Közép- és délkelet-magyarországi Térségéhez tartozó kecskeméti és békéscsabai irodáiba Tanácsadó munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
KOORDINÁTOR
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzetközi Igazgatósága KOORDINÁTOR
munkakörbe keres munkatársat.
VACANCY ANNOUNCEMENT: Programme Managers (Interreg VI-A Hungary-Croatia Programme)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Magyarország-Horvátország Program Közös Titkársága Programmenedzsereket keres.
Sikeresen lezajlott az ARTCO 2024 konferencia
Idén több mint 400 résztvevővel zajlott a Széchenyi Programiroda által szervezett Art of Cooperation című három napos konferencia Budapesten a Bálnában, amely az Interreg programok jövőjével foglalkozott a magyar EU-elnökség hivatalos partnerrendezvényeként. Az ArtCo 2024 az Interreg programok múltját, jelenét és jövőjét állította középpontba, különös tekintettel a 2028–2034-es programozási időszak előkészítésére.
MARKETING REFERENS
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. központi irodájába MARKETING REFERENS munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
JOGÁSZ (KÖZBESZERZÉSI) MUNKATÁRS
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzetközi Igazgatósága budapesti vagy soproni irodájába JOGÁSZ (KÖZBESZERZÉSI) MUNKATÁRSAT keres.
projekt pénzügyi munkatárs (Budapest)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Központi Ellenőrzési Osztálya budapesti irodájába projekt pénzügyi munkatársat keres.
nemzeti kontroller / közbeszerzési ellenőr (Békéscsaba)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Kelet-Magyarországi Ellenőrzési Osztálya békéscsabai irodájába nemzeti kontroller / közbeszerzési ellenőr munkatársat keres.
Tanácsadó (Északkelet-Magyarország)
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzeti Programok Igazgatóságának Északkelet-magyarországi Térségéhez tartozó sárospataki, berettyóújfalui, fehérgyarmati és mátészalkai irodáiba Tanácsadó munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
Rendezvényünk célja a GINOP_Plusz pályázati konstrukciókban megvalósult projektek bemutatása, a jövőbeni tervezett fejlesztési irányok ismertetése a tervezett projektekhez a lehetséges kapcsolódás bemutatása.
Ezúton szeretnénk figyelmébe ajánlani a Széchenyi Programiroda (SZPI) TOP Plusz projektek sikeres megvalósítása elnevezésű képzését.
Az önkormányzati pályázatok összetettségük és a komplex fejlesztési céljaik miatt kihívást jelenthetnek olykor még a gyakorlottabb projektgazdáknak is. Az SZPI évtizedes tapasztalatára alapozva egy olyan gyakorlatorientált képzési indít elsősorban a TOP Plusz programban részt vevő önkormányzatok és szakemberek számára, amely segíti őket a projekt folyamatok hatékony szervezésében, a gyakori hibák elkerülésében, valamint a dokumentáció és az elszámolások gördülékeny összeállításában, ill. a helyszíni ellenőrzések sikeres lebonyolításában.
A képzésen a Széchenyi Programiroda - projektmegvalósítás területén több mint évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező - vezető szaktanácsadói oktatnak.
Felnőttképzők nyilvántartásában szereplő engedélyszám: E/2024/000008
Ezúton szeretnénk figyelmébe ajánlani a Széchenyi Programiroda (SZPI) TOP Plusz projektek sikeres megvalósítása elnevezésű képzését.
Az önkormányzati pályázatok összetettségük és a komplex fejlesztési céljaik miatt kihívást jelenthetnek olykor még a gyakorlottabb projektgazdáknak is. Az SZPI évtizedes tapasztalatára alapozva egy olyan gyakorlatorientált képzési indít elsősorban a TOP Plusz programban részt vevő önkormányzatok és szakemberek számára, amely segíti őket a projekt folyamatok hatékony szervezésében, a gyakori hibák elkerülésében, valamint a dokumentáció és az elszámolások gördülékeny összeállításában, ill. a helyszíni ellenőrzések sikeres lebonyolításában.
A képzésen a Széchenyi Programiroda - projektmegvalósítás területén több mint évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező - vezető szaktanácsadói oktatnak.
Felnőttképzők nyilvántartásában szereplő engedélyszám: E/2024/000008
Az esemény célja megbízható szakmai segítséget nyújtani a támogatást igénylőknek és a kedvezményezetteknek egyaránt, bemutatni a pályázat benyújtásának lépéseit.
A Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya a „Békés vármegyei vállalkozóvá válást elősegítő támogatás 2025.” elnevezésű munkaerőpiaci program keretében a leendő vállalkozók számára csoportos foglalkozást tart melynek keretében üzleti tervet készítenek és bemutatják az indítani kívánt vállalkozás hatékonyságát és működésének részleteit valamint ismeretet szereznek a kezdő vállalkozások által elérhető pályázati, támogatási lehetőségekről.
A fórum keretein belül helyi vállalkozók tájékoztatást kapnak a jelenleg elérhető pályázati forrásokról, a támogatási kérelmek összeállításának technikájáról, illetve a források felhasználásának alapvető szabályairól. Ezen túl ismertetésre kerül a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tevékenysége, szerepe az Európai Uniós források felhasználásában.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt pályázói tájékoztatói fórumára, melynek témája a 2021-2027 programozási időszak aktualitásai.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. szervezésében tapasztalatcsere az EPTK felületen történő szerződésmódosítási kérelem benyújtása kapcsán felmerülő kérdésekben, esetleges nehézségek, egy DIMOP Plusz-1.2.6-24 kérelem példán bemutatva.
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt vállalkozásokat érintő aktuális pályázati lehetőségekről szóló tájékoztató fórumára.
Az esemény abból a célból kerül megrendezésre, hogy elősegítse a GINOP_PLUSZ-3.2.3-24 projektben résztvevő Ipartestületek közötti tudásmegosztást és a lehetséges stratégiai együttműködésük feltérképezését. A rendezvény lehetőséget biztosít a jó gyakorlatok bemutatására és a tapasztalatcserére, valamint a szakmai kapcsolatok megerősítésére.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja NETWORKING rendezvényére. Rendezvényünk célja a kistelepülésen működő vállalkozások együttműködési lehetőségek feltárása és a GINOP PLUSZ-2.1.3-24 PÁLYÁZATI KONSTRUKCIÓ bemutatása.
A networking rendezvényünk célja a TOP_PLUSZ-3.1.3-23-SO1-2024-00017 azonosítószámú projekt megvalósításának egyeztetése korábbi tapasztalatok hasznosításának lehetőségével, továbbá a megvalósítással kapcsolatos feladatok egyeztetése. Az egyeztetésre meghívottjaink a konzorcium tagjai és a közreműködő szervezetek.
A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. fórumot szervez vállalkozók részére, fókuszban a foglalkoztatás témakörben Celldömölkön.
Ezúton szeretnénk figyelmébe ajánlani a Széchenyi Programiroda (SZPI) TOP Plusz projektek sikeres megvalósítása elnevezésű képzését.
Az önkormányzati pályázatok összetettségük és a komplex fejlesztési céljaik miatt kihívást jelenthetnek olykor még a gyakorlottabb projektgazdáknak is. Az SZPI évtizedes tapasztalatára alapozva egy olyan gyakorlatorientált képzési indít elsősorban a TOP Plusz programban részt vevő önkormányzatok és szakemberek számára, amely segíti őket a projekt folyamatok hatékony szervezésében, a gyakori hibák elkerülésében, valamint a dokumentáció és az elszámolások gördülékeny összeállításában, ill. a helyszíni ellenőrzések sikeres lebonyolításában.
A képzésen a Széchenyi Programiroda - projektmegvalósítás területén több mint évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező - vezető szaktanácsadói oktatnak.
Felnőttképzők nyilvántartásában szereplő engedélyszám: E/2024/000008
A Békés Vármegyei Kormányhivatal a „Demján Sándor Tőkeprogramról és az aktuális pályázati lehetőségekről” címmel fórumot, melyre tisztelettel meghívja a Békés vármegyében működő munkáltatókat, vállalkozásokat.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzeti Programok Igazgatóságának Közép- és Dél-dunántúli Térségéhez tartozó szigetvári irodába Tanácsadó munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Next Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program Közös Titkársága Program-és Kommunikációs menedzsert keres.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Ausztria-Magyarország Program Közös Titkársága Programmenedzsert keres soproni irodájába.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program Közös Titkársága Programmenedzsert keres budapesti irodájába.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzeti Programok Igazgatóságának Közép- és délkelet-magyarországi Térségéhez tartozó kecskeméti és békéscsabai irodáiba Tanácsadó munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzetközi Igazgatósága KOORDINÁTOR
munkakörbe keres munkatársat.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. keretein belül működő Interreg VI-A Magyarország-Horvátország Program Közös Titkársága Programmenedzsereket keres.
Idén több mint 400 résztvevővel zajlott a Széchenyi Programiroda által szervezett Art of Cooperation című három napos konferencia Budapesten a Bálnában, amely az Interreg programok jövőjével foglalkozott a magyar EU-elnökség hivatalos partnerrendezvényeként. Az ArtCo 2024 az Interreg programok múltját, jelenét és jövőjét állította középpontba, különös tekintettel a 2028–2034-es programozási időszak előkészítésére.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. központi irodájába MARKETING REFERENS munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzetközi Igazgatósága budapesti vagy soproni irodájába JOGÁSZ (KÖZBESZERZÉSI) MUNKATÁRSAT keres.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Központi Ellenőrzési Osztálya budapesti irodájába projekt pénzügyi munkatársat keres.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Kelet-Magyarországi Ellenőrzési Osztálya békéscsabai irodájába nemzeti kontroller / közbeszerzési ellenőr munkatársat keres.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzeti Programok Igazgatóságának Északkelet-magyarországi Térségéhez tartozó sárospataki, berettyóújfalui, fehérgyarmati és mátészalkai irodáiba Tanácsadó munkakörbe keres tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi feladatok ellátására:
Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.
1053 Budapest, Szép u. 2., IV. emelet
Tel.: +36 1 327 0830 Fax.: +36 1 327 0833
info@szpi.hu;
sajto@szpi.hu