A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Nemzetközi Igazgatóságára PROJEKTMENEDZSER munkatársat keres.
Főbb feladatok:
· Közreműködik a Svájci Alap programjainak és projektjeinek végrehajtásában.
· Részt vesz a pályázatok értékelésében, a támogatási szerződések előkészítésében.
· Részt vesz a programokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi egyeztetéseken, aktívan együttműködik a megvalósításért felelős intézményekkel, kedvezményezettekkel.
· Ellenőrzi a projektek szabályos megvalósítását, pénzügyi szempontból ellenőrzi a projektjelentéseket.
· Közreműködik a pályázók által lefolytatott közbeszerzések ellenőrzésében.
· Megszervezi és végrehajtja a helyszíni ellenőrzéseket.
· Közreműködik a Svájci Alap lebonyolításának kommunikációs és nyilvánossági feladatainak ellátásában. Ennek keretében szervezi a programokhoz kapcsolódó rendezvényeket, koordinálja a kommunikációs tevékenységgel kapcsolatos feladatokat.
· Részt vesz a Svájci Alap lebonyolításához kapcsolódó közbeszerzési és beszerzési eljárások előkészítésében, valamint azok elszámolásában.
Elvárások:
· Felsőfokú végzettség közgazdasági, pénzügyi területen
· Projektmenedzseri/és vagy kontroller munkakörben szerzett tapasztalat
· Angol nyelv legalább középfokú ismerete, aktív nyelvhasználat
· Közbeszerzési, beszerzési ismeretek
· Jó szervezőkészség
· Felhasználói szintű informatikai ismeretek
· Terhelhető, felelősségteljes, önállóan dolgozni tudó személyiség
· Határidők betartása, nagyfokú precizitás
· Megbízhatóság, lojalitás
· Jó problémamegoldó és együttműködő készség
· Gépjárművezetői engedély (aktív gyakorlat)
Előnyök:
· Uniós- és egyéb nemzetközi pályázatok és projektek kezelésében való jártasság
· Pályázatkezelő informatikai rendszerek használata
Amit kínálunk:
· Fejlődési és tanulási lehetőség
· Változatos, sokrétű munkakör
· Nemzetközi munkakörnyezet
Egyéb:
· Munkavégzés helye: Budapest
· Munkakezdés: azonnal
· Munkaidő: teljes munkaidő
· Határozott idejű munkaszerződés (előreláthatólag 2 év)
Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy fényképes, magyar nyelvű szakmai önéletrajzát (bérigény megjelölésével) és motivációs levelét 2025.08.31-ig küldje meg a következő e-mail címre: szpiallas@szpi.hu.