Széchenyi

Szombathely-Tavaszi Konferenciasorozat

 

Május 14-i, szombathelyi  konferenciánk a Megyeházán zajlott. Samodai Imre regionális igazgató köszöntője után Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának tanácsnoka mondott megnyitót. Az esemény első szakmai előadójaként V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztrérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára számolt be az Új Széchenyi Terv vas-megyei eredményeiről. Ezt követően összefoglaló jellegű tájékoztatást kaphatott a hallgatóság a 2007-13-as időszakról a Nyugat-Dunántúl számadatainak vonatkozásában Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nkft. ügyvezető igazgató tolmácsolásában. A szünetet követően Horkay Nándor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnökének előadása következett, mely a 2014-2020 közötti Európai Uniós pályázatok várható alakulásáról informálta a közönséget. Immár fix programpontként következett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ előadása az oktatásban végbemenő átalakulásról, melyet ezúttal Fodor István tankerületi igazgató tárt a hallgatóság elé, Varga Virág tanácsadónk kíséretében. A konferencia záró előadása ismét hagyományosan a FIVOSZ fiatal vállalkozók lehetőségeiről tartott tájékoztatója volt, melyet ezúttal is Gál Andrea projektvezető biztosított az érdeklődőknek.