Széchenyi

Makó-Tavaszi Konferenciasorozat

Április 26-án, a makói Korona szállóban rendezett konferenciánkon Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, országgyűlési képviselő mondott megnyitót. Beszédében elmondta: a Széchenyi Programiroda koncepciója felfejlesztésre és átalakításra kerül annak érdekében, hogy a kiemelt fejlesztési tervvel ellátott, vagy hátrányos helyzetű térségekben támogassa a vállalkozói és közösségi szférát a pályázatok lebonyolításában. Hangsúlyozta: kiemelt célunk az, hogy a Makói térség civil szervezetei, közösségi szerveződései és a magánszektor is megkapjon minden szükséges támogatást ahhoz, hogy optimalizálni tudjuk a 2007-13-as időszakban  a rendelkezésre álló források felhasználását. Összefoglalta: a Széchenyi Programiroda feladata, hogy Makón és a térségben a vállalkozásokat ahhoz segítse hozzá, hogy a most folyamatban lévő pályázataik jobban működjenek, segítsen megtervezni, hogy mi történik 2014-20 között a térséggel, és a helyi pályázati lehetőségekről tájékoztasson.

A  megnyitóbeszéd után megkezdődtek szakmai előadásaink, melyek sorát  Weszely Tamás, a járási hivatal vezetője kezdte fejlesztéspolitikai témájú beszámolójával. Az oktatási intézmények állami fenntartásba vételének hatásáról a Klebelsberg intézményfenntartó Központ képviseletében Tóthné Kecskeméti Katalin adott elő. A délutánt Váry Éva, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési ügynökség projektmenedzserének turisztikai pályázatokra vonatkozó előadása indította. A vállalkozásfejlesztés vitatott kérdéseiről Madocsay Ákos, a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. befektetési és kockázatkezelési igazgatója tájékoztatta a hallgatóságot.

Lázár János beszéde a makói konferencián - videó