Széchenyi

Szekszárd, Sáp, Kapuvár, Budapest, Decs – ezeken a településeken szervezünk fórumot.

Többek között szó lesz a Fiatalok vállalkozóvá válása, valamint a gyakornoki programról, de azok sem maradnak fontos információk nélkül, akik a GINOP nyitott felhívásokról és egyéb pályázati lehetőségekről hallanának. Akik ellátogatnak a Széchenyi Programiroda felsorolt helyszíneken rendezendő, jövő heti ingyenes fórumaira, a vidékfejlesztési program aktualitásairól, valamint Leader pályázati felhívásokról is tájékozódhatnak.

Az említett eseményeken szakavatott tanácsadóink mutatják be többek között a VEKOP-8.3.1-16 felhívásra benyújtott nyertes projektek kapcsán a benyújtandó kifizetési igénylések, szerződésmódosítások beadásához szükséges EPTK rendszer gyakorlati használatát. Azok sem maradnak segítség nélkül, akik a módosításokra és kifizetési kérelmekre érkező hiánypótlásokban akadtak el. 

Fontos információkhoz juthatnak azok is, akik a GINOP-4.1.2-17 megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések közül szeretnének választani.

Bővebb információkat, részletes programot a fórumokról a honlapunkon itt olvashat, várjuk a kedves érdeklődőket.